„Lehetetlen küldetés!
Azt hittük az. Bele sem kezdtünk, nem tudtuk, hogy hogyan és nem is hittünk benne.
Aztán jött Évi. Nézegettem a Facebook oldalát, olvasgattam a történeteket. Legyintettem. DE! Nem hagyott nyugodni a dolog.
Végülis, ha nem működik jól valami, nem várom, hogy magától megjavuljon, hanem szakember segítségét kérem.
A történetünk:
Novemberben megszületett gyönyörű kislányunk. Nagyon vártuk, nagyon készültünk. Iszsz baba, cicit kapott mindig, ha kérte. Cicin aludt el, ahogy sok más baba. Aztán már nem tudott másképp elaludni. Sőt! Egyáltalán aludni.
Rövid idő alatt eljutottunk odáig, hogy mellettem aludt, szinte egész éjjel cicivel a szájában. Én persze nem aludtam, csak szundítottam néha. 3 hónapos sem volt még, mikor elvesztettem édesanyámat. Összetörtem. Szülés utáni depresszió, gyász, fáradtság.
Nyáron eljött az a pont, mikor éreztem, már szoptatni sem jó. Csak fekve, alvás közben volt hajlandó már szopni. Teljesen összefolyt az éhség és az álmosság érzése is nála.
Én pedig ágyba voltam kényszerítve minden egyes alkalommal, mikor aludt. Nekem nem volt meg az az idő, míg alszik a baba, hogy főzzek, mossak, vasaljak, vagy csak sírjak és gyászoljak.
Persze apával sem tudtunk beszélgetni, minőségi időt együtt tölteni. Intimitás szinte zéró. Mikor? Ha aludt a baba, akkor a cicimen csüngött. Ha ébren volt, meg egyértelműen ő volt az első.
Segítségünk nem volt. Másik nagyi nagyon messze. Egyik nap felkeltem és potyogó könnyekkel írtam Évinek. Gondoltam ebből baj nem lehet.
Aztán beszéltünk. Annyira megnyugtató volt a hangja, biztatott, melegséget árasztott. Belevágtunk.
Az én kislányom nem volt könnyű eset. Sokszor hívtam Évit sírva, hogy ez nem működik, kínlódás az egész. Fel akartam adni. Még három hete is.
Stratégiát váltottunk, mert Évinek van B és C terve is (meg szerintem az ABC összes betűjéhez társul egy haditerv).
Másfél hónapja kezdtünk el együtt dolgozni. Most jutottunk el odáig, hogy beviszem, leteszem a saját ágyába a kislányomat este 8-kor és reggel 7-ig nem találkozunk.
Nappal is hasonlóan megy az altatás! Ez volt a nehezebb egyébként. Nem gondoltam volna, de majdnem meghátráltam a nappali alvás miatt. Volt, hogy sztrájkolt és egyáltalán nem aludt.
DE NEM SZABAD FELADNI! Ez a legfontosabb.
Megköszönöd magadnak, hogy megtanítottad a kisbabádat elaludni, visszaaludni. Sokkal kiegyensúlyozottabb lett ő is és mi is.
Anya alszik, van ideje és energiája apára is.
Már egyik este kibontottunk egy palack bort és filmet néztünk!
Tudom, nem tűnik nagy dolognak, de aki hasonló cipőben jár, mint mi, annak ez a világot jelenti.
És a szoptatás? Azt sem adtam fel! Az a mi kettőnk ideje. Ülve, a kanapén, egymáshoz bújva, simogatva egymást! Csodálatos!
Van egy mosolygós, gyönyörű kislányunk, akinek mosolygós és szerető szülei vannak.
Van ennél nagyobb boldogság a világon?
KÖSZÖNJÜK!”
Recent Comments